Hirdessen itt

Még az orvosok is hazajönnének Angliából

A magasabb fizetés csak egyik ok a sokból, amelyért a magyar orvosok szívesebben dolgoznak Nagy-Britanniában. Itthonról a megbecsülést hiányolják, külföldön pedig a képzéseket dicsérik a szakemberek.
Angliában és Magyarországon is dolgozó orvosokkal beszélgetett az Eurológus arról, hogy miért hagyják el tömegesen az országot az egészségügyi szakemberek. A magasabb fizetés a legnyilvánvalóbb érv, ám ez csupán az egyik ok a sok közül, a megkérdezettek szerint a fiatalokat a szervezett szakorvosképzés vonzza külföldre, a tapasztaltabbakat a megbecsülés hiánya űzi el itthonról. A hálapénzrendszert is komoly problémaként írják le a szakemberek.

ANGLIÁBAN NEM EGYSZERŰ AZ ÉLET

Nem olyan egyszerű az orvosoknak Angliában sem, sőt: keményen meg kell küzdeniük az előrehaladásért. A munkaerőpiacon hátrányba kerülnek azok, akik nem helyben végezték a szakorvosképzést, és a britek kilépése az EU-ból sem könnyíti meg a kelet-európaiak munkakeresését.

Gyermekorvosaink az angliainál nehezebb feltételek között, ám többségükben a legkorszerűbb ismeretek alkalmazásával gyógyítanak – állt ki a hazai orvosok mellett egy botrányt kavart interjút követően a Magyar Gyermekorvosok Társasága. A hazai egészségügyi dolgozók helyzetéről az alábbi cikkünkben tudhatnak meg többet!

Kelen Dorottya szerint – aki jelenleg Belgiumban él, de három és fél évig dolgozott Londonban újszülött-gyógyászként – nehéz a kezdés, mert a magyar egyetemeken az elméleti képzésen van a hangsúly, és kevés gyakorlati tapasztalatot szereznek. Ennek ellenére rögtön beosztják ügyeletre a szakorvosjelöltet, és komoly, felelősségteljes pozíciót kell ellátnia viszonylag kevés pénzért. Sokaknak pluszmunkát kell vállalniuk, a túlhajszoltság miatt pedig idő előtt kiégnek. Nagy-Britanniában ezzel szemben a gyakorlati képzés lépcsőzetesen épül föl, négy vizsgát kell közben letenni, a többi orvos pedig segít a beilleszkedésben, figyeli az előrehaladást, és állandó visszajelzéseket várnak, hogy így kerüljék el a kiégést.

A manchesteri kórházban dolgozó gyermeksebész, Rákóczy György szerint nemcsak attól lesz valaki jó orvos, hogy hány műtét van mögötte, hanem hogy mennyire tud önállóan gondolkodni. Magyarországon a jó orvos, a jó vezető mítoszában gondolkodnak, a rákszűréstől kezdve a szülés levezetéséig mindent szakorvos végez. Angliában szigorúan fel vannak osztva a feladatok: a rákszűrést a háziorvos végzi, a terhesgondozást egy szakápoló, a szülést a szülésznő. A magyar rendszer a betegnek kedvez abból a szempontból, hogy minimális hálapénzért nagyon jó ellátást kap, és mindent az orvostól. Nagy-Britanniában a protokoll koherens, követhető és tiszta rendszert hoz létre, ami az orvosnak könnyíti meg a helyzetét.

Következő megfontolandó szempont, hogy Angliában máshogy állnak a családalapításhoz: rövidebb ideig lehet például szülési szabadságon maradni. Igaz, hogy könnyebben vissza lehet menni félállásba dolgozni, akkor viszont a megkeresett pénzt el is költheti az anyuka bölcsődére, amely főleg Londonban súlyos összegeket emészt fel.

A legtöbb interjúalany szerint a magyar orvosok nagy része előbb-utóbb haza fog menni, és attól Magyarországnak lesz jobb. Ehhez azonban fontos, hogy megfelelően fogadjuk őket: néhány külföldön töltött év után ugyanis nem könnyű a visszatérés, és a kórházak sem részesítik előnyben a külföldről hazaköltöző orvosokat.

Forrás: hazipatika.com

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések